Műemlékem.hu Fotópályázat 2017
A műemlékem.hu fotópályázatának célja, hogy megörökítse és bemutassa az épített örökséget (elsősorban a Kárpát-medence magyarságához kapcsolódó történelmi építészetének alkotásait), mindezt a modern, művészi fotográfia eszköztárának alkalmazására törekedve. Ennek megfelelően a pályázat során csak olyan képek tölthetők fel, amelyeken hangsúlyos formában szerepel az épített örökség, ami nem feltétlenül műemlék épületet jelent, hiszen az egy jogi kategória. Az alkotók törekedjenek olyan képeket feltölteni, amelyek az épített örökség dokumentálásán túl plusz gondolati és esztétikai tartalmat is hordoznak. Pályázni csupán saját készítésű képpel lehet!
A pályázat havi tematika szerint folyik (a részletes bontást lásd lejjebb), ahhoz csatlakozni külön nem kell, a regisztráció/bejelentkezés utáni képfeltöltéssel már megteszi a pályázó. Nem kötelező valamennyi hónapban fényképeket feltölteni, a feltöltött képek pedig a pályázó szellemi termékeiként a tulajdonában maradnak, a szervezők csupán a pályázattal kapcsolatos hírekhez, információk közlésére használhatják fel azokat. Egy adott pályázati hónaphoz az adott hó első napjának elejétől az utolsó nap végéig tölthetőek fel fotók.
Az oldal látogatóinak, így a képek készítőinek, feltöltőinek is lehetőségük van rá, hogy 1-től 5-ig terjedő skálán értékeljék (osztályozzák) a képeket, illetve ezzel egy időben azokhoz szöveges értékelést fűzzenek. Az értékelésre regisztráció/bejelentkezés után kerülhet sor. Az osztályozásnál az 1-es a legrosszabb (nem a pályázatra való, elrontott kép), az 5-ös a legjobb (a hónap képe, kiváló fotográfia). Egy képet egy felhasználó egyszer osztályozhat, azonban további hozzászólásokra korlátlan számban van lehetősége. Havonta egy képet (amelyet korábban már osztályozott, más által készített és feltöltött fotót) "Hónap képének" jelölhet a felhasználó. Egy-egy hónap munkáit az azt követő hónap 7. napjának végéig lehet osztályozni-értékelni a feltöltést követően. Az osztályozás végéig a szerző, illetve az értékelők személye is anonim marad. A legtöbb pontot elért kép az adott hónap "Legnépszerűbb képe" lesz. Egyenlő pontszám esetén több "Legnépszerűbb kép" lesz.
A szervezők fenntartják maguknak a jogot, hogy az általuk sértőnek, a pályázat szellemével ellentétesnek tartott képeket töröljék.
A hónap "Legnépszerűbb képe" készítőinek joguk van arra, hogy Saját Galériát töltsenek fel, szabadabb témaválasztással.
- Január — Szabad a gazda
- Február — Heves jeges
- Március — Az otthon melege (alapvetően beltéri fotók)
- Április — Feketén-fehéren
- Május — Iparkodjunk! (ipari építészet)
- Június — Historizmus, múltidézés
- Július — Anyagba zárt mozdulat (szobrok)
- Augusztus — Kettesben az Istennel (templomok, szent helyek)
- Szeptember — A gazda szeme (jól karbantartott, vagy éppen erősen lepusztult épített örökség - a két véglet)
- Október — Enyém, tiéd, miénk (a Kárpát-medence Magyarországon kívüli területének épített öröksége, illetve egyetemes értékek)
- November — Ez a város egy távoli bolygó (települések építészete)
- December — Ha eljönnek az angyalok (majdnem szabad a gazda - asszociációk a címre)
2022. május
még nem érkezett pályázat2018. március
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2018. február
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2018. január
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2017. december — Ha eljönnek az angyalok (majdnem szabad a gazda - asszociációk a címre)
A felhasználók körében legnépszerűbb képek :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2017. november — Ez a város egy távoli bolygó (települések építészete)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2017. október — Enyém, tiéd, miénk (a Kárpát-medence Magyarországon kívüli területének épített öröksége, illetve egyetemes értékek)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2017. szeptember — A gazda szeme (jól karbantartott, vagy éppen erősen lepusztult épített örökség - a két véglet)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2017. augusztus — Kettesben az Istennel (templomok, szent helyek)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2017. július — Anyagba zárt mozdulat (szobrok)
A felhasználók körében legnépszerűbb képek :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2017. június — Historizmus, múltidézés
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2017. május — Iparkodjunk! (ipari építészet)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2017. április — Feketén-fehéren
A felhasználók körében legnépszerűbb képek :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2017. március — Az otthon melege (alapvetően beltéri fotók)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2017. február — Heves jeges
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2017. január — Szabad a gazda
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2016. december — Búcsú a fénytől (olyan képek, amelyeken lehetőleg kompozíciós elem a fény)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2016. november — Tárgyak és múzeumok
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2016. október — Tartalomhoz a forma (különböző térformák akár együttes szerepeltetése)
A felhasználók körében legnépszerűbb képek :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2016. szeptember — Török világ Magyarországon (iszlám építészet, díszítőművészet, vagy hódoltság korára utaló fotók)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2016. augusztus — A szomszéd fűje (nem saját környezetünkben, hanem utazások során készített fotók)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2016. július — Szabad a gazda
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2016. június — Ej, mi a kő? (kőépítészet, kőfaragványok)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2016. május — Vissza a természetbe!
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2016. április — A romlás virágai (pusztuló örökség)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2016. március — Minden szentnek (szentábrázolások, szakrális művészet)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2016. február — Ahogy tetszik, és majd ha fagy (szabad hónap, illetve olyan épített örökséget ábrázoló képek, amelyeknél kiemelt motívum a téli időjárás)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2016. január — Szabad a gazda (szabad hónap, ám a fotókon kapjon hangsúlyos szerepet az épített örökség)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2015. december — Múlt, s jövő határán (több korszak, idősík együttes megjelenítése)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2015. november — Köd előttem (rendkívüli időjárási körülmények: köd, pára, félhomály)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2015. október — Kincsük a hagyomány (hagyományőrzés, népi motívumok)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2015. szeptember — Vendégségben (utazás)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2015. augusztus — A párttal, a néppel (a szocializmus építészete, szobrászata, díszítőművészete)
A felhasználók körében legnépszerűbb képek :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2015. július — Szabad a gazda (szabad hónap, ám a fotókon kapjon hangsúlyos szerepet az épített örökség)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2015. június — Nézz az ég felé (tetők, tetődíszek, kémények, tornyok)
A felhasználók körében legnépszerűbb képek :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2015. május — Minták, körök, vonalak (geometria az épített környezetben)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2015. április — Várak, várva várnak (várépítészet)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2015. március — Katonadolog (katonasággal, háborúval kapcsolatos témák, emlékművek katonai temetők is)
A felhasználók körében legnépszerűbb képek :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2015. február — Ahogy tetszik, és majd ha fagy (szabad hónap, illetve olyan épített örökséget ábrázoló képek, amelyeknél kiemelt motívum a téli időjárás)
A felhasználók körében legnépszerűbb képek :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2015. január — Szabad a gazda (szabad hónap, ám a fotókon kapjon hangsúlyos szerepet az épített örökség)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2014. december — Ember a kövek között (az épített örökség és azok gazdái, használói)
A felhasználók körében legnépszerűbb képek :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2014. november — Angyal a részletekben
A felhasználók körében legnépszerűbb képek :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2014. október — Város, falu, tanya (a különböző települések építészete)
A felhasználók körében legnépszerűbb képek :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2014. szeptember — Más horizont (különleges látószögek: halszem, nagylátó, tele, montázsok)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2014. augusztus — Csavard fel a képedet! (csigalépcsők, díszek, minden, ami csavarodik, furcsa forma)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2014. július — Jótékony sötétség (éjszakai, vagy napkelte, napnyugta során készült felvételek, különleges időjárási körülmények)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2014. június — Kőbe, bronzba zárva (köztéri szobrok, plasztikák, emléktáblák)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2014. május — Kaddis és emlékezet (a magyar zsidóság emlékei)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2014. április — Mester és műve (Ybl és kortársai munkái)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
2014. március — Utolsó expó? (pusztuló emlékek)
A felhasználók körében legnépszerűbb kép :tovább az összes képre
tovább a szavazatokra
Fotópályázat archívum 2012
Fotópályázat archívum 2011
Fotópályázat archívum 2010
Fotópályázat archívum 2009
Fotópályázat archívum 2008